(A kép sajnos csak illusztráció :) )

Azon gondolkoztam a napokban, hogy hol van egy vállalkozásban az egy év? A vállalkozói nyilvántartásba 23-án kerültem be, kamarai nyilvántartásba 29-én. A kettő közt (és még utána is) könyvelőhöz rohangálásból és adminisztrációból telt ki az életem. (Ezúton is hálás köszönetem mama testvérének, a család könyvelőjének, aki mindig készségesen és türelmesen tudott segíteni :) <3 Nélküle félúton visszafordultam volna). 

Sosem felejtem el, mikor szakadó esőben ültem a városházától nem messze a parkolóban, és vártam, hogy csituljon, hogy bemenjek... Persze nem csitult, ilyenkor csak abban a 10 percben szakad, amikor az embernek dolga van :D szóval mentem a kis mappámmal, bőrig áztam ezen a távon, 11.45-kor érkeztem meg, hogy akkor itt vagyok minden papírommal (tudjátok a tipikus eset... amikor ott állsz hétköznapi ruhában, akkor az esőtől már totál elfojt sminkkel, csöpög belőled a víz, ott a tökéletes irodai hölgyek közt...). És mindig van egy ünneprontó - "illetékbélyeg?". Gőzöm sem volt róla mi az, mondták hogy menjek át a postára, ha visszaérek délig jó, ha nem akkor majd az ebédszünet után fogadnak. Ez egy maratonfutásnak felelt meg kb, még mindig a szakadó esőben. Ilyenkor mindig van a sorban előtted egy Mancika, aki ismeri a pénztárosokat, törzsvendég, és éppen nem tudja eldönteni mit akar venni... Ezen már most nevetek, akkor azért plafonon voltam. Megkaptam az illetékbélyegemet, rohantam vissza. Egy úriember mellém állt az esernyőjével, nem is értettem mit akar először, mondta hogy elkísérem ne ázzon szét :) Irtó aranyos volt, nem akartam megsérteni, hogy ezzel már elkésett. De nagyon jól esett! És akkor 11.58-kor visszaértem az illetékbélyeggel! Háhá, maraton lefutva! Ahhoz képest elég kedvesek voltak velem, hogy ebéd szünet előtt 2 perccel estem be. 

Kismillió ilyen akadály volt. A székhely és a telephely változó lett volna. Mint kiderült ez dupla papírozást és dupla adózást jelentett volna. Ezen módosítottunk, ekkor persze megváltozott az addigra nagy nehezen megtanult TEÁOR számom. Volt is galiba belőle (talán pont az iparkamaránál..). Aztán az ellenőrzésnél is találtak valami hiányt, ami ott akkor kb a világ vége volt, aztán csak simán pótoltuk azt az egy papírt, és azóta minden rendben van.

Nem felejtem el azt az örömöt, amikor megvettem az első számlatömbömet, és utána az első pánikot, hogy ezt mégis hogy a csudába kell kitölteni, mit hova írok, és miért oda??? (Bevallom őszintén, a tescoban számlát kértem egy vásárlásról, eltettem magamnak, és az első rendeléseknél még onnan néztem, hogy mit hova kell írjak).

Utána volt persze sok öröm meg sok "Te ebből tényleg meg akarsz élni?" (ezt a kérdést már úgy megszoktam, amióta zenésznek készülök. Pezsgő bontás, már két olyan szakmám is van, amiből emberek szerint nem lehet megélni :D ). Örültem és izgultam minden rendelés miatt. Az első fél év mondjuk nagyjából kísérletezéssel telt (aki követ, tudja, hogy ez a 3. vagy 4. (attól függ, hogy nézzük) helyszíne a blognak is. Álmodtam egy nagyot, akartam saját webshopot, de semmi értelme nem volt, mert mindenki egyedit kér. És ezt imádom! :) Több értelme volt visszamenni a meskára, plusz adni az elérhetőségeimet, ahol megtalál mindenki, aki szeretne).

Voltak hullámvölgyek, legalább 3 alkalom eszembe jut, mikor szomorúan fetrengtem a kanapén, és azt mondtam, én ezt nem csinálom tovább, szüneteltetem vagy visszaadom az engedélyt (ebből egyik persze a februári adóbevallás és újabb papírozás környéke volt). Aztán mindig alszok rá még egyet és mindig jön valami, vagy valaki, ami eszembe juttatja, hogy érdemes folytatni :) 

Az adventi / karácsonyi időszak pl. zseniális volt! Néha ki sem látszott a dobozok, csomagok, evőeszközök, ékszerek alól a nappali asztal. Imádtam! Persze ott is voltak gebaszok, pl mikor már láttam a fényt az alagút végén, lebeszéltem a találkát, hogy akkor átadom a terméket, majd a sütés után leperegtek a betűk az evőeszközről. Gondolhatjátok, aznap este nem sokat aludtam. Lemondtam a találkozót, és kezdtem elölről. Ettől rosszabb csak az, mikor a tökéletes munkából a gázsütő egy kupac szenet csinál. Mindből tanultam - a vevőnek akkor szólunk, hogy kész van, ha tényleg kész van, és túl vagyunk a kisütésen, valamint, hogy a telefon időzítő funkciója remek, és hogy nyugodtan rá lehet nézni többször, nem esik össze, mint a piskóta :).

Sokszor voltak problémák a háttérben, amiből a vevő semmit nem érzékelt, amiket felírtam magamnak tanuló pénznek. Amikor nem követtem naprakészen a postai díjszabást, és a termék olcsóbb volt, mint a postaköltség, amit ráfizettem... Nem véletlenül küldök mostmár szinte mindent DPD-vel. Fix az összeg, és utánvét esetén se mondanak 2000-2500-as horror árakat, az esetenként pár száz forintos termékemre. Aztán nem régiben a dpd is volt, hogy kevésbé finoman kezelte a csomagom, vagy én nem "párnáztam ki" eléggé a dobozt, nem tudni, de az 5-ből 2 bögre törötten érkezett. Talán szomorúbb voltam, mint a vevő, de mindig mindenkivel sikerült kitalálni olyan megoldást, hogy ne maradjon rossz érzés :). 

Szóval összegezve: az első év nagyban az adminisztráció volt, a tanulásé, a tapasztalat szerzésé(hol a legjobb ár-érték arányban az alapanyag, milyen dobozban postázzak, van más küldési lehetőség, mint a posta stb.), a hullámvölgyeké, a rengeteg változtatásé....

... de összességében büszke vagyok a kis egy évesemre, és remélem nem ez volt az első és utolsó szülinapos bejegyzés :) 

(Számokról, kedvenc termékekről itt írtam. Persze azóta bővült a rendelések száma, legnagyobb örömömre.)